Mindannyian más képességekkel születtünk, ám az, hogy egyeseknek több tehetség jutott, nem jelenti azt, hogy mások nem fejleszthetik képességeiket.
Hogyan fejlődik a gyermeki agy?
A méhen belüli időszaktól számítva négyéves korig robbanásszerű ütemben fejlődik a gyermek agya, még mielőtt oviba kerülne, a felnőtt agyméret 90%-át eléri. Sok szülő ezt hallva azonnal beíratja csemetéjét különböző fejlesztő foglalkozásokra, pedig a gyereknek az a legjobb, ha saját ritmusában fejlődhet.
Érzelmek fontossága
A legfontosabb dolog, ami segíti a gyermek intelligenciájának fejlődését, a szoros, korai kötődés a szülőhöz. Ez meghatározó a későbbi érzelmi, szociális és értelmi fejlődés szempontjából, hiszen eleinte azért tanulnak, mert az fontos azoknak, akik neki fontosak.
Ha csak úgy teszel, mintha figyelnél rá, azt a gyerek megérzi, és leszokik arról, hogy megossza gondolatait. Fontos a szemkontaktus és az értő figyelem. Arcmimikával, gesztusokkal, hangszínváltoztatással kifejezheted iránta való figyelmed.
Tapasztalás
Legjobb tanítómester az élet. A gyerek önkéntelenül megtanul számolni, mérni, miközben segít a sütésnél, vagy bevásárlásnál leméreti a zöldséget és megszámolja a visszajáró pénzt. Az ezzel járó élményeket a fejlesztő TV műsorok, videójátékok nem pótolják.
Játékok
A gyerekeknek szükségük van változatos ingerekre, de ehhez nem kellenek "szuper" zenélő, villogó játékok. Legtöbbet a szülőkkel való interakciókból és az ő reakcióikból tanulnak. Az érdekli őket leginkább, amiről látják, hogy a szülőnek is fontos!
Gondolkodásmód
Ha túl sokat hallja a gyerek, hogy ő milyen okos, azzal azt az üzenetet közvetítjük, hogy az intelligencia természetadta tehetség. Amikor dicséred gyermeked, mindig a kitartását és erőfeszítéseit, ötleteit dicsérd. Ne a jegy, hanem a tanulás folyamata legyen fontos! Csak így fogja megtanulni, hogy az eredményekért keményen meg kell dolgozni!
További tudnivalók a gyermekkori IQ fejlesztésről a WEBBeteg.hu-n |